Varsóban arany érmes lett két 12 éves atlétánk PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Földváriné Gál Zsuzsanna   
2010. augusztus 03. kedd, 18:34
varso_gyerekverseny_7Június közepén Varsóba utazott a Magyar gyerek válogatott 36 fővel,  Bencsik Pali bácsi szervezésében és a Magyar Diáksport Szövetség támogatásával. A tizenhárom órás utat a gyerekek jobban bírták, mint a felnőttek. Az ország minden tájáról érkező, egymás számára ismeretlen versenyzők hamar összebarátkoztak a hosszú úton. Másnap délelőtt a lengyelországi Magyar Nagykövetségre látogatott el a csapat, ahol a Nagykövet Úr személyesen fogadta őket, majd megmutatta az irodáját és a tárgyaló termeket. Miután ettek, ittak, mulattak a gyerekek sor kerülhetett pár fotóra is.
Délután átmozgató edzés következett a másnapi verseny helyszínén, majd vacsora előtt séta az Ó-városban. A szombat délelőtt pihenés keretein belül zászló aláírások, válogatott mezben történő fotózások zajlottak. A versenyen három korosztályban (1997,1998,1999), 6 versenyszámban küzdöttek egymással a gyerekek.
varso_gyerekverseny_5Fiatal atlétáink Földvári Evelin (1998) és Tóth Áron (1998) 60 m-es síkfutásban álltak rajthoz és mindketten a dobogó legfelső fokára állhattak fel. Evelin 8,38, Áron 8,05 időeredménnyel utasította maga mögé a többieket. A 36 fős magyar atléták összesítésben ezüstérmesek lettek a vendéglátó lengyelek után, mely 10 arany , 10 ezüst és 11 bronz érmet foglalt magába. Résztvevő országok voltak: Lengyelország, Litvánia, Lettország, Észtország, Ukrajna, Szlovákia és Magyarország. Szuper eredményekkel és élményekkel tért haza Evelin és Áron akikre nagyon büszkék vagyunk! Hajrá „kicsi” HONVÉD-os sprinterek, további sikereket kívánunk, csak így tovább!
 

varso_gyerekverseny_6

 

Online felhasználók

Oldalainkat 2 vendég böngészi

Szponzoraink

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Bejelentkezés



Kiemelt támogatóink

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés