| Országos Bajnokságok I. rész |
|
|
|
| 2011. október 02. vasárnap, 19:12 | |||
|
Serdülő Magyar Bajnokság
A legkisebbek korosztályos bajnokságát néhány héttel ezelőtt rendezték meg Tatabányán. A verseny egyúttal válogató is volt az első ízben megrendezésre kerülő 5 ország válogatott viadalára. A 13, 14, 15 éves korosztályt egybefogó bajnokságon a HONVÉD versenyzői összesen 21 érmet szereztek, ebből 10 arany, 7 ezüst és 4 bronzérmet. Külön ki kell emelnünk Könye Irma kiváló adottságokkal rendelkező tanítványát, a 13 esztendős Tóth Áront, aki összesen 4 magyar bajnoki címet nyert, és ezzel a hétvége legeredményesebb fiú versenyzője lett. Első helyen végzett 80m sík-, illetve gátfutásban, 300m-en és távolugrásban is.
A fiatalok sokoldalú képzését mutatja, és a nevelő edzők jó munkáját dicséri, hogy a legtöbb HONVÉDos indulónk több számban is képviselte az egyesületet. A hétvége során Venyercsán Bence, Formanek András, Kiss Virág, Földvári Evelin, valamint Rippel Rebeka kétszer is felállhattak a dobogó valamely fokára.
Ha összevetjük a három évfolyam eredményességét, egyértelműen a 13 éves korosztályt lehet első helyen említeni, igaz, ők is indultak a legtöbben a HONVÉDos versenyzők közül. Azt, hogy a szakosztály nagyon jó úton halad az utánpótlás-nevelés terén, az is mutatja, hogy az érmes helyezések mellett nagyon sok pontszerzőnk volt, több mint 15 atlétánk végzett a 4-12. hely valamelyikén.
Ahogy azt már korábban említettük, a Magyar Bajnokság egyben válogató verseny is volt. Október 1-jén rendezték meg a szlovákiai Nyitrán öt ország részvételével a serdülő korosztály válogatott viadalát. A tatabányai verseny alapján a fiú csapat tagja lett Venyercsán Bence, valamint Formanek András is. Bence a 3000m gyaloglás versenyszámában az előkelő 2. helyet szerezte meg, András pedig 300m-es síkfutásban végzett a 10. helyen. A lányok közül Földvári Evelin képviselte a HONVÉD színeit a magyar válogatottban, ami külön dicsőség, hiszen Evelin a serdülő korosztály legfiatalabb évfolyamában versenyez még, tehát nála 2 évvel idősebbeket is maga mögé utasított a csapat kialakítása során. Evelin a 4x100m-es váltó tagjaként állhatott fel a dobogó harmadik fokára.
A versenyzőknek és edzőiknek szívből gratulálunk a kiváló eredményekhez!
|